magány

Egyre nagyobb a magány…

A mai modern korban számos, az emberiség és az egyén szintjén is új nehézséggel találjuk szembe magunkat (amellett, hogy természetesen sok pozitív hozadéka is van a 21. századnak). Gyakran nem is tudatosul bennünk, mennyire meghatározzák ezek a mindennapjainkat.

Az egyik ilyen világméretű, szomorú jelenség, hogy főleg az individualista (egyéni boldogulásra és függetlenségre törekvő) társadalmakban a széttöredezettség miatt egyre több ember érzi magát magányosnak. Az idős emberek érintettsége sajnos régóta kézzel fogható probléma, de manapság minden életkorban egyre többen (tizen-, huszonéves, vagy harmincas fiatalok is) élnek meg elszigetelődést valamilyen formában. Akár párkeresésről, akár új barátságok kötéséről legyen szó, napjainkban nem könnyű sem ismerkedni, sem jelentőségteljesen kapcsolódni

A személyes közösségek, ahol magától értetődő lenne biztonságos keretek között, szép lassan és fokozatosan közel kerülni másokhoz, kikoptak az életünkből. Enélkül a szociális háló nélkül gyökértelenek és elveszettek vagyunk. Az internet és a közösségi média előretörésével – bár nyilván megvannak az előnyei is –, korábban sosem látott mértékben elidegenedtünk egymástól. Az internetes felületeken létrejövő csoportosulások is tudnak támogatást nyújtani (pl. érdeklődési kör, vagy lakóhely szerinti Facebook-csoportok), de sosem fogják pótolni a személyes közegeket.

A magány egy másik vetülete a társas magány. Sokaknak van ugyan párkapcsolata, barátai, családja, mégis szubjektíve egyedül, meg nem értve érzi magát a társaságukban, mert nincs a kapcsolatokban megfelelő érzelmi töltet, bensőségesség, vagy mélység. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a családok pl. sokszor diszfunkcionálisak is: nagyon szerteágazó okoknál fogva nem képesek biztonságot, figyelmet, támogatást és szeretetet nyújtani a benne élőknek (amire hivatott lenne a család mint mikroközösség), vagy kifejezetten mérgező hatással vannak az egyénre. Sokan éppen ezekben a családokban szereznek olyan kötődési sebeket, amik a fentebb tárgyalt társadalmi folyamatok mellett még egyéni szinten is megnehezítik, hogy nyissanak mások felé, és bízzanak.

Mi jelenthet megoldást?

  • Fektessünk tudatosan energiát abba, hogy érdeklődési körünk alapján rátaláljunk 1-1 hobbira, tevékenységre, amit igazán élvezünk, és ami köré lehetőleg csoportok, közösségek szerveződnek (pl. tánc órák, falmászás, túrázók), hogy csatlakozhassunk hozzájuk.
  • Kérjünk segítséget pszichológustól, ha szükségesnek érezzük, hogy átlássuk, esetleg mi magunk hogyan állunk tudattalanul a saját boldogulásunk útjában (pl. önértékelési, kötődési problémáink, vagy energiarabló kapcsolatok miatt).
  • Tegyünk azért, hogy képesek legyünk jól érezni magunkat a saját társaságunkban, és képessé váljunk megadni magunknak azt az érzelmi biztonságot, együttérzést és más pozitív érzelmeket, amit nem kaptunk/kapunk meg másoktól. Ha a saját magunkkal való kapcsolatunk elmélyül, szeretetteljessé válik, kevésbé fogjuk magunkat magányosnak érezni, vagy könnyebben tudunk megbirkózni vele. Ráadásul a külvilág szemében is vonzóbb lesz a kisugárzásunk, és nagyobb eséllyel lépnek be az életünkbe azok, akikkel bensőséges kapcsolatot tudunk kialakítani. Ebben a folyamatban is tud támogatni minket egy jó segítő szakember.